Egyházasharaszti község
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Baranya megye
Kistérség: Siklósi kistérség
Lakosság: 336 fő
Terület: 10.99 km2
Népsűrűség: 30,57 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 72
Fekvése
Története
A falu neve is arra utal, hogy már nagyon korán volt temploma, a haraszt pedig tölgyerdőre utal. Már a brozkorban is lakott település volt, 1294-es iratok alapján fontos helynek mondják, ahól hadiút haladt át.
A régi magyarok által lakott település a hódoltság idején is lakott maradt, 1840-ben már 600 lakosa van és 1837-től van iskolája.
Címerében farkast, a farkas szájában süllőt látni, a címeren három templom látható, amelyek a három ősi település, Baksi (farkas), Süllőd (hal), Haraszti (tölgyerdő) jelképezi.
2005 augusztusában kutatófúrást végeztek az egykori patakmalom környékén, ahot 37,5 °C-os termálvízet találtak, de újabb feltárások engedélyezése folyik, melynek eredményeként még forróbb vizek feltárására számítanak. Így egy nagyszabású, az idegenforgalmat is vonzó termálprogram körvonalazódik, mely nem csak a nehéz helyzetben lévő falú, de az 5 km távolságban lévő Siklós jövőképét is átformálhatja. Megvalósításához uniós pályázati pénzekkel is számolnak.
A népesség alakulása
A helyi önkormányzat adatai szerint:
Év Lakosok száma 1920. 498 fő 1970. 465 fő 1991. 381 fő 2001. 380 fő 2006. 330 főNevezetességei
Önkormányzat címe
- 7824. Egyházasharaszti,Kossuth Lajos u.70.
- Telefon: 06-72/379-411
Következő községek
Egyházashetye | Egyházashollós | Egyházaskesző | Egyházaskozár | Elek | Ellend | Előszállás | Emőd | Encs | Encsencs | Endrőc | Enese | Enying | Eperjes | Eperjeske | Eplény | Epöl | Ercsi | Érd | Erdőbénye | Erdőhorváti | Erdőkertes | Erdőkövesd | Erdősmárok | Erdősmecske | Erdőtelek | Erk | Érpatak | Érsekcsanád | Érsekhalma | Érsekvadkert | Értény | Erzsébet | Esztár | Eszteregnye | Esztergályhorváti | Esztergom | Ete | Etyek
További községek
Rétközberencs | Magyarszerdahely | Rinyaújnép | Bénye | Kistormás | Felsőlajos | Csátalja | Badacsonytomaj | Csót | Seregélyes | Fülöp | Aranyosapáti | Zalakomár | Felsőszentmárton | Szúcs | Panyola | Tornaszentjakab | Perőcsény | Szászvár | Patapoklosi | Molvány | Pécsdevecser | Miháld | Ócsa | Őrhalom | Sopron | Terpes | Kemenespálfa | Kisszállás | Pusztaapáti | Vámosmikola | Kaskantyú | Ölbő | Lajosmizse | Gacsály | Csókakő | Kőröstetétlen | Nagypirit | Gagyapáti | Nemesvid | Sajópetri | Nagyvejke | Zalaszegvár | Pápateszér | Székely | Győröcske | Röszke | Megyehíd | Lábod | Szilaspogony
